Magányosan élő méhek, BEVEZETŐ rész

A méhfélék nagy része társas életet élő, államalkotó, szocializálódott rovar. Az államban élő méhek – mint általában az államalkotó rovarok – kasztokra tagolódnak. A királynő a rovarállam „feje”: ő alapítja a fészket, és ő az egyetlen szaporodásra alkalmas nőstény az államban. A királynő hozza létre a petéket. A herék a rovarállam hímjei, amelyeknek feladata a királynő megtermékenyítése, vagyis a királynővel együtt a szaporodásért felelnek. A dolgozók kivétel nélkül sterilis, ivarképtelen nőstények: nőstény ivarszerveik, a petecsövek és petefészkek teljesen elcsökevényesedtek, redukálódtak. A dolgozók feladatköre a legszélesebb: a fészek építése, bővítése, a peték és fejlődő lárvák gondozása, etetése, nektár- és virágporgyűjtés. A fészket a dolgozók viaszból építik, melyet potrohmirigyeik termelnek.
Azonban a méhek fajta-gazdagsága sokkal szélesebb körű. Nemcsak különböző közösségekben, hanem akár magányosan is élhetnek. A 20 000 leírt fajból körülbelül 17 000 magányos. S amikor méhvédelemről beszélünk, akkor elsődlegesen rájuk gondolunk. A vad, magányos méhek ugyanis sokkal jobban ki vannak téve a környezeti hatásoknak, mint például a mézelő méh. Hiszen ha esetleg nincs elég táplálékszerzési, beporzási lehetőség a házi méhek számára, akkor a méhész akár át is költöztetheti őket virágos területekre. A vadméhek esetében azonban már más a helyzet. Ezért most sorozatomban róluk beszélek. Ismerkedjünk meg a vadméhek néhány fajával! De előtte – ebben a bevezető részben – beszélek egy kicsit a magányos méhekről úgy általánosságban.
Kék asztalos méh. A fotó forrása: aundkgruber / Pixabay
A magányos méhek is fontos beporzók; legtöbbjük egy-egy növény pollenjére szakosodott. Néhány faj testén különleges, a pollenek szállítására szolgáló struktúrák fejlődtek ki. Ezek a méhek nem gyűjtenek nektárt, csak pollent, ami mellett egyes fajok növényi olajokat felszippantanak, a hím orchideaméhek pedig növényi aromákat is begyűjtenek. Ennek megfelelően egyes növények is specializálódtak a beporzókra, így a beporzó méhek kipusztulása a növényt is veszélyezteti.
A legtöbb méh, mint például a Xylocopa virginica fadongó, vagy a lucerna-szabóméh (Megachile rotundata) művészméh, illetve az Osmia lignaria faliméh magányos abban az értelemben, hogy minden nőstény termékeny és maga építi fészkét. Ezen fajok tagjai között nincsenek dolgozók. A magányos fajok tagjai nem termelnek se mézet, se méhviaszt.
A magányos méhek többsége gallyak közé, fákba, illetve a földben ásott járatokba építi fészkét. Fészkeik többnyire egy központi járatból és az abból oldalirányban kiágazó mellékjáratokból állnak. Ez utóbbiak végén egy-egy sejtcella, vagy ivadékbölcső helyezkedik el. Ez pollen és nektár keverékével ellátott kis üreg, melyre a megtermékenyített nőstény a petéit helyezi, majd lezárja ezeket a sejteket. Ha fára rakja a fészket, általában az utolsó (a bejárathoz legközelebb eső) petékből fejlődnek ki a hímek. A nőstény nem törődik a lárvákkal, sőt, a peterakás után többnyire el is pusztul. Először a hímek kelnek ki, majd megtermékenyítik a nőstényeket.
A fotó forrása: eye-ad / Pixabay
A fotó forrása: AxxLC / Pixabay
A magányos méheknél a kifejlett egyedek legtöbbször nem érik meg az utódok kikelését, de ennek ellenére fejlett utódgondozást végeznek.
Habár a magányos méhek egyénileg készítenek fészket, néhány fajukat mégis a társaságkedvelők közé sorolhatjuk. Ők szívesen települnek fajtársaik közelébe. A magányosan élő méhek fészkeinek nagyobb csoportját aggregációnak is nevezik, hogy megkülönböztessék őket az igazi telepektől. Megint más fajok külön építik és gondozzák sejtjeiket a közös fészekben. Ezt a fajta csoportosulást közösségnek is nevezik – fő előnye, hogy az egyetlen, közösen használt bejáratot jobban meg tudják védeni.
A SOROZAT HAMAROSAN FOLYTATÓDIK...
Forrás:
wikipedia
Felső kép: A képen vörös kőműves méh látható. A fotó forrása: PollyDot / Pixabay
MézVilága cikkek








