Magányosan élő méhek, 1. rész
Sok méh nem a közösségi életet választja, hanem inkább magányosan él. Sorozatomban nekik szánom a főszerepet. Elsőként ismerkedjünk meg az ORCHIDEAMÉHEKKEL.
Az Apinae családba Euglossini nemzetségcsoportba tartozó orchideaméhek nemzetségük egyetlen olyan tagjai, akik alacsony szociális fajként ismertek, tehát szívesebben élnek egyedül, mint közösségben. Kb. 250 fajuk ismert, amelyek öt nemzetségbe sorolhatók: Euglossa, Eulaema, Eufriesea, Exaerete és az Aglae. Mindegyik kizárólag Dél- vagy Közép-Amerikában fordul elő (bár egy faj, az Euglossa elterjedt az Egyesült Államokban is). Az Exaerete és Aglae nemzetségek kleptoparaziták, ami azt jelenti, hogy nem építenek saját fészket, és nem gyűjtenek pollent, hanem egész egyszerűen behatolnak a pollent gyűjtő fajok fészkeibe, és petéiket a már megépített sejtekbe helyezik. A petéből kikelő lárvájuk megöli a gazdaméh lárváját (ha a nőstény ezt nem tette volna meg), és elfogyasztja azt. Néhány esetben a méh még a méhanyát is megölheti, hogy annak a szerepébe bújva kezdje el lerakni saját petéit. Az orchideaméhek Latin-Amerikában igen fontos beporzók, számos orchideafaj kizárólagosan e méhekre hagyatkozik, erről kapták nevüket is. Ezek az orchideák nemcsak különleges formájú virágot hoznak, de ők állítják elő azokat az illatanyagokat is, amelyeket aztán a hím méhek zsebre vágva elvihetnek magukkal a randevúikra. Minden orchideaméh gyönyörű színben pompázik, megtalálhatóak zöld, arany és kék színekben is.
A fotó forrása: pixabay
Az orchideaméhek nőstényei pollent és nektárt gyűjtenek táplálékul különféle növényekből, gyantát, iszapot és egyéb anyagokat pedig fészeképítéshez. E táplálékul szolgáló növények egy részét a hímek is használják, de ők keltetés után elhagyják a fészket, és nem térnek vissza. Az orchideákat a nőstények nem látogatják, mivel nekik elsődlegesen nektárra és virágporra van szükségük, amivel táplálhatják utódaikat, ezért inkább más növényeket keresnek fel, hogy megszerezzék az erőforrásaikat. Így tehát az orchideák látogatása egyértelműen a hímek dolga; a teljes orchideafajt ők porozzák be. A hím orchideaméhek ugyanis a virágokról illatanyagokat gyűjtenek. Segítségükre szolgál, hogy más méhektől eltérő lábakkal rendelkeznek, a mellső lábaikon lévő szőrszálakkal gyűjtik be az illatanyagot, majd azt a hátsó lábukon található zsebszerű szerkezetbe helyezik el. Ezt a szerkezetet a szakértők „illatzseb”-ként szokták emlegetni.
Az összegyűlt "illatanyagokat" a hímek felhasználják, amikor párzásra kerül sor. A zsebeikben hordozzák ezeket az anyagokat, így hívva fel magukra a figyelmet. Amikor az udvarlás során a szárnyait verdesi a hím méh, akkor a zsebéből kiáramló illatanyagoknak köszönhetően valóságos illatfelhő alakul ki körülötte. Ez inkább mostanra már az erősebb, fittebb hím orchideaméhek kiváltsága lett, mivel csak ők képesek arra, hogy összegyűjtsék az orchidea illatanyagokat. A tudósok korábban arra a következtetésre jutottak, hogy feromonként használják ezt az anyagot a nőstények vonzására, de a későbbi viselkedési vizsgálatok során nem sikerült bebizonyítani azt, hogy a nőstény méhek vonzónak találták volna az orchideaillatokat, és a hímek illatát.
Ezt azonban cáfolja egy nemrégiben Floridában elvégzett kísérlet, amely bebizonyította, hogy az illatanyagokat egyértelműen a nőstények elcsábítására használják a hímek, mivel állítólag az illatok jelenléte váltja ki a nőstényekben a párzási viselkedést. Összesen 27 megfigyelt párzásból 26 esetben a nőstények a zsebükben illatot hordó hímeket választották ki, de a 27. párzásról is kiderült, hogy bár a hím az illatmentes csoport tagja volt, de lopott magának illatot párzás előtt. A Current Biology folyóiratban is közétett kutatási eredmények szerint tehát a hímek vonzerejét és szaporodási sikerét fokozza a jó illat.
Napjainkban tovább folynak a vizsgálatok. A tudósok különböző illatanyagokat használnak azért, hogy magukhoz csalogassák és begyűjtsék a hímeket tanulmányozás céljából; köztük sok olyan illatanyag is megtalálható, amik az emberek körében is nagyon népszerűek.
Megfigyelték azt is, hogy bizonyos hím orchideaméhek egyes virágokhoz jobban vonzódnak, mint máshoz, ezért általában mindegyik a számukra vonzó virágokat keresi fel, így minden orchideának, vagy más növénynek megvan a maga méhe. Néha azonban a méhek kénytelenek változtatni szokásaikon, mert a felmelegedés és más környezeti problémák a virágoknak sem kedveznek; több fajta elhervad, vagy teljesen kipusztul, ezért olykor a méheknek be kell érniük azzal, amit találnak.
Habár továbbra is folynak még a kísérletezgetések, az viszont már biztos: a hím orchideaméhek és az illatanyagok közötti kapcsolat egyedülálló az állatvilágban.
Forrás:
en.wikipedia.org
cell.com/current biology
Felső kép: Eframgoldberg / wikipedia
MézVilága cikkek